9+1 tipp, hogy a bankkártyád és számlán lévő pénzed is biztonságban legyen

Kevés kellemetlenebb dolog történhet az emberrel, mint amikor illetéktelenek ellopják a nehezen megkeresett pénzét a bankszámlájáról. Sokfajta védekezés létezik, hogy ennek az esélyét minimalizáld, főleg, ha ezek közül a tanácsok közül minél többet megfogadsz és kombinálod őket. 

cover.jpg

Lesz a tanácsok között közhely és olyan is, amit - bár nem elterjedt - te már alkalmazol, de ha legalább egy olyat tudok mondani, amit még nem tartasz be, én már boldog leszek! És a pénztárcád is! :)

1. Ragaszkodj a táskádhoz/pénztárcádhoz!

Így próbáld megakadályozni, hogy ellopják a táskádat/pénztárcádat és vele együtt a bankkártyádat:

  • Tartsd mindig szorosan a tested mellett a táskádat és fogd a fülét! Én egyébként is a vállon átvetett táska híve vagyok, javaslom neked is, így minimum egy szabóolló kell a tolvajnak, hogy levághassa rólad, az meg már nagy meló.
  • A táskádon a cipzárt teljesen bezárva tartsd, lehetőleg a húzókát a cipzár feléd eső végén hagyva. Apró trükk, de nagyon hasznos!
  • A pénztárcát soha ne tedd a táskád legkönnyebben elérhető külső zsebébe, kizárólag a táska mélyére, így nehezebben emelik ki. Tudom, hogy neked úgy kényelmes, de akkor "neki" is! 
  • Ha zsebben szereted hordani a tárcádat, akkor ne a farzsebedet válaszd, hanem pl. a kabátod belsőzsebét vagy a pulcsid cipzáros kenguruzsebét.
  • Ha ezekkel nem rendelkezel és mégis a nadrágodba süllyesztenéd el a pénztárcádat, akkor - ha neked bejön ez a stílus - vegyél egy olyan fémláncos fajtát, amit az övedhez lehet rögzíteni.

Ezek különösen fontosak akkor, ha nagy a tömeg vagy zsúfolt helyen jársz, ahol összepréselődnek az emberek, mint pl. a 4-es/6-os vagy egy koncert.

2. Mit tegyek, ha mégis ellopták a bankkártyámat?

Ha észrevetted, hogy ellopták a holmidat és vele együtt a bankkártyádat is, akkor fontos, hogy minél gyorsabban tiltasd le a kártyád. Legyen alap, hogy a kártyád letiltásához felhívandó telefonszámot nemcsak a táskádban tartod magadnál (hiszen azt fújhatod, ha megfújták), hanem legalább még egy könnyen elérhető helyen (pl. a telefonod névjegyzékében + az e-mail fiókodban piszkozatként elmentve vagy a névjegyek között).

Fontos tudni, hogy a PIN-kódodat soha nem kérdezi meg a bankod, se telefonban, se e-mailben! Ha ilyen jellegű megkeresés érkezik, soha ne nyilatkozz és ellenőrizd, hogy nem fosztottak-e ki!

8daec8f14da9233c6f4e653fad5793b4.jpg

3. Ne téveszd a bankkártyádat szem elől!

Ha étteremben szeretnél kártyával fizetni, akkor tedd azt az asztalodnál ülve, a melletted álló pincér kezében lévő terminálnál, vagy ha náluk nincs ilyen (most már nagyon ritka), akkor kísérd el a pincért a pulthoz, a terminálig. Ha felajánlja, hogy mindjárt jön és el akar tűnni a kártyáddal, az legyen gyanús. Ha pedig emiatt húzza a száját, felejtse el a borravalót! :P

A boltban, a kasszánál is fizess egy érintéssel (igen, a PayPass-ra gondolok, de ez a hivatalos neve, bocsi, én is utálom) és ne add ki a kezed közül a kártyádat, vagy ha számodra nem elérhető ez a funkció, akkor kövesd árgus szemmel a kártyádat a fizetés befejezéséig. Azt hinnéd, ez mindenkinek egyértelmű, de nem! Sok csalás egy ilyen "pillanat"-ra vezethető vissza.

0ca5d6048fdc9c0d579897b3f24ba23b.jpg

Szintén fontos, hogy mindig csekkold az összeget, soha ne nyomj rá csak úgy félszemmel. Sokszor látom, hogy az előttem álló simán odaadja a kártyáját, nem is látja, hogy az eladó mit ír be és oda se nézve leokézza. Soha nem értem! Te ne kövesd el ezt a hibát és ha igazán jófej akarsz lenni, add tovább az infót! Igen, akár szólj rá az előtted állóra, de ha az neked too much, legalább oszd meg ezt a cikket! Köszi! ;)

4. Körültekintően válassz PIN-kódot!

Ha megszerzik a kártyádat, egyértelmű, hogy a legnyilvánvalóbb számkombinációkkal fognak először vaktában próbálkozni, mint pl. 1234 vagy 1212. Ha az elkövető az igazolványaidhoz is hozzáfér, akkor a születésnapod dátuma lesz a következő (mert még mindig sokan azt használják). Te ne tedd! Biztos, hogy ki tudsz találni valami olyan dolgot, amihez kötheted, és nem egy egyszerűen megtippelhető számsor születik belőle. 

5. Így írd fel a PIN-kódodat, ha muszáj rögzítened

A legjobb, ha egyáltalán sehová nem írod fel a PIN-kódodat. Aranyszabály: soha ne ragaszd vagy írd fel a bankkártyádra és közvetlenül mellé (és a közelébe) se! Ha aggódsz, hogy elfelejted és ragaszkodsz a írásos rögzítéséhez, akkor ilyen cselekhez folyamodhatsz:

  • A telefonodba egy általad kitalált névhez (fontos, hogy látszódjon valódi névnek) jegyezd fel telefonszámként, és tudd, hogy az első vagy az utolsó négy számjegy az a bizonyos kód.
  • A határidőnaplódba egy céghez vagy személyhez tartozó címet írjál fel, és az irányítószámot helyettesítsd a PIN kódoddal. Akkor vagy igazán profi, ha kikeresed a hozzá tartozó várost is (pl. 9024 Győr). ;)
  • Ha a bankkártyádra akarod felragasztani mindenáron, akkor találj ki hozzá egy csak általad ismert szabályt: pl. mind a négy számjegyhez plusz kettőt kell a valóságban hozzáadni. Például ráírod a kártyára, hogy 1475, de a helyes kód a 3697. Ez azért is szuper, mert egy idő után, így akkor is megjegyzed, ha nem akarod! Ígérem! 

6. Mielőtt pénzt vennél ki, ellenőrizd az bankautomatát!

  • Az ATM közelében nem szabad, hogy idegen dolog legyen. Gondolok itt pl. egy nagy méretű cserepes növényre vagy sátor alakú hirdetőtábla, stb. Ha mégis van, duplán legyél körültekintő!
  • Ha a bankautomata minimálisan is, de sérült, repedt vagy törött, akkor ne használd! Ezekbe a résekbe nagyon könnyen el lehet helyezni egy minikamerát, amivel megtudhatják a PIN-kódodat.
  • Mozgasd meg az ATM fő alkotórészeit. Nem szabad, hogy lötyögjön sem a pénzkiadó nyílás, sem a kártyanyílás. Ha bármi arra utal, hogy nem az eredeti billentyűzetet látod magad előtt, akkor inkább keress másik pénzfelvevő állomást.

7. Amikor használod a bankautomatát...

  • Nézz körbe, és ha valaki túl közel áll hozzád (és nem a szerelmedre gondolok), kérd meg, hogy lépjen messzebb. Nem biztos, hogy direkt szorult rád, egyszerűen csak nem vette észre. De az ördög nem alszik...
  • Mindig takard el a kezeddel a számokat, amikor begépeled a PIN-kódodat. Biztos ami biztos, akkor is, ha nem látsz senkit a környéken. Igen, komolyan!
  • Mielőtt távozol, győződj meg róla, hogy a kártyádat is visszakaptad és a kis papír is kijött a tranzakciódról. A pénzt is nagyon diszkréten, de mindig számold át gyorsan, még ott, a helyszínen.
  • Ha bármi hiba történt - pl. elnyelte a bankkártyádat, nem adott ki pénzt, nem annyit adott ki, stb. -, akkor azonnal hívd a bankot. Nagyon fontos, hogy ne mozdulj az ATM-től, mert lehet, hogy pont erre várakozik a hekkelő, és mire visszalépsz, már távozott is a pénzeddel vagy kártyáddal. Soha ne kérj meg idegeneket, hogy őrizzék az ATM-et ilyen helyzetben, hiszen nem tudhatod... tudod! 

e775abf2da021e2c47ccc5e3001ea501.jpg

8. Állíts be vásárlási és pénzfelvételi limitet is!

Minél kisebb limit van beállítva, annál kisebb összeg van veszélyben a számládon. Kis összegű limitet állítsd be a számládhoz, és ha előre tudod, hogy nagyobb összegre lesz szükséged, akkor bőven elég néhány órával előtte feljebb állítani, majd a költést követően visszarakni az eredeti limitet. Ez a tanács inkább a károk csökkentésében van segítségedre, a bajt sajnos nem előzi meg, de azért ne becsült alá a fontosságát!

9. Online vásárlás esetén...

Ha te is szeretsz a neten keresztül ezt-azt vásárolni vagy számlákat kifizetni, akkor érdemes a kártya adatainak megadásán túl, a telefonodra SMS-es kódküldést igényelni. Ezzel még biztonságosabb lesz, hiszen így csak akkor tudsz vásárolni, ha a kártyádon kívül a telefonod is kéznél van, amin szintén billentyűzár van. Ugye? Ha nem ismered ezt a módszert, érdeklődj a bankodnál a részletekről, nagyon hasznos funkció!

Mielőtt vásárolnál egy online oldalról, próbálj meg utánanézni, hogy megbízható-e. Az ismeretlen oldalakat - főleg, ha külföldiek - kezeld fenntartásokkal és légy óvatos! Ha van rá lehetőséged, csinálj próbavásárlást egy kisebb értékű tárggyal és többet csak akkor költs annál a cégnél, ha a korábbi vásárlással minden rendben volt. Ne félj a netes vásárlástól, csak figyelj oda mindenre kicsit jobban, hiszen a kényelem megér ennyit! 

Ha gyakran fordulsz a netes kínálat felé, akkor érdemes egy kisebb összegű folyószámlát fenntartani ilyen célokra, hogy a pénzed nagyobbik része teljes biztonságban lehessen, egy másik helyen. Legalább mindig pontosan tudod azt is, mennyit költöttél online shoppingra! :)

12_reasons_for_growth_in_ecommerce.jpg

+1 SMS-értesítő a folyószámlamozgásokról

Szintén nagyon hasznos, ha beállítod vagy kéred a bankodtól, hogy küldjenek értesítést a pénzfelvételről és a vásárlásokról. Nekem például arról is jön, ha valamilyen összeg érkezik a számlámra... és bár mindig reménykedem, de váratlan adomány még sose érkezett. Sebaj, legalább a pénzem biztonságban van.

Sajnos, ahogy fejlődik a technika, úgy fejlődnek a különböző pénzlopási módszerek is és nehéz velük lépést tartani. Ennek ellenére mindent el kell követni annak érdekében, hogy ne tudjanak megkárosítani, és ha mégis sikerül, maximum egy csekélyebb összeg legyen csak a veszteség.

Ha ügyvédre van szükséged, akkor Ügyvédmacska jusson eszedbe!

komment
2017. november 10. 18:45 - Ügyvédmacska

A bejegyzés trackback címe:

https://ugyvedmacska.blog.hu/api/trackback/id/tr3713230853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atpat 2017.11.11. 12:49:51

BanKKártya. Szívesen.

Karipapa01 2017.11.11. 13:51:09

@Atpat: A szövegben többször előfordul a "bankkártya" szó helyesen leírva!
Az, hogy a címben kimaradt egy k-betű megeshet azért, mert a cikk írója rosszul nyomta le a billentyűt, esetleg hebeg a taszter.
Ezér szerintem nem kellene ilyen nagy arccal és ilyen magas lóról hozzászólni, hiszen bárki bármikor elhibázhat egy leütést, ami nem jelenti azt, hogy nem tud helyesen írni.
SZÍVESEN! :D

Ügyvédmacska 2017.11.11. 16:07:50

@Atpat: Nagyon szépen köszönjük az észrevételt, valóban lemaradt az a k. Javítottam is rögtön, és most nagyon figyeltem, hogy a köszönömben benne legyen!

dr. mesterséges színezék 2017.11.11. 17:01:07

Mindössze azt az apróságot felejtette ki a posztoló, hogy ha ellopták a kártyát és nincs beállítva kevésbé fájdalmas vásárlási limit, akármilyen ravasz pin mellett is futhat a pénze után az, aki nem satírozza felül vagy vakarja ki azt a 3 "á, lényegtelen" számot a kártya hátoldalán.

Ügyvédmacska 2017.11.11. 18:32:36

@dr. mesterséges színezék: Szerencsére, ha be van állítva az SMS-es értesítés a vásárlásokról, akkor azonnal letilthatja! (Tök jó a nickneved!
süti beállítások módosítása